Az időszentelés
Hosszú évszak vége!
A bennszülöttek egyik legfigyelemreméltóbb szertartása az időszentelés. A hosszú évszakban szoktak időt szentelni, mert akkor van belőle bőven, ugyanis a szertartások roppant időigényesek, de ezt talán mondanom sem kell. Ennek ellenére, mielőtt a tényleges szentelés megkezdődik, öregasszonyok gyűlnek össze a főtéren — minden valamirevaló szertartás így kezdődik, és nemcsak a szigeten, emlékezzünk vissza —, és szánják az időt. Jajveszékelnek, siratják, szánják az időt, amit valaha valaki elveszített, vagy éppen vesztegetett, megemlékeznek róluk, miként azokról is, akik fölött eljárt az idő. Ezt követi az ún. „időjárás”. Ekkor gyülekeznek már a többiek is, és előbb az asszonyok, majd a gyerekek, végül a férfiak mutatják meg, hogyan jár az idő őszerintük.
Vannak, akik beöltöznek hozzá, olyanok is, akik egész évben erre készülnek, az időjárásra, és különféle jelmezeket készítenek maguknak. Mások nemzedékekkel korábbról öröklött öltözéket viselnek, ismét mások pedig közönséges ruhában jönnek. Van, aki éppen csak a munkából esik be, és menne is tovább, mert nincs ideje, de annak meg adnak. Aztán vannak a turisták, és a bennszülöttek is végignézik, ahogyan a turisták az időjárást képzelik, főleg napszemüveggel és szalmakalappal, illetve esernyővel és nájlonkabáttal, hogy csak a két turista-végletet említsem.
Azután csak fordítják az időt erre-arra, előre, vissza, lassan, ráérősen, és amikor a kedvelt irányban áll — vagy éppen forog, aki azt szereti —, akkor kezdődik a szentelés. A forgatásban a gyerekek is részt vesznek. A felnőttek jól megforgatják az időt, hátralépnek, és hagyják, hogy a gyerekek megállítsák. A gyerekek ebben roppant ügyesek. Némely szülő rosszul is tűri, hogy a gyerekei ügyesebbek nála az idő megállításában. Mert ez nem könnyű, sőt van, aki noha nagyon szeretné, mégis képtelen forgatni az időt, és ha valaki nem tudja az időt visszafelé forgatni, az előre sem tudja, és ami a legrosszabb az egészben, megállítani sem, mert ahhoz az időnek dolgoznia kellene, az idő viszont nem dolgozik annak, aki nem tud bánni vele. Ezért, noha a hosszú évszakban bőven van idő, és a szertartás kezdetén szétosztják a nagy részét, aki nem tud bánni vele, annak elfogy az ideje, mire a tényleges szentelés megkezdődik.
Az időszentelés katolikus szertartásokhoz részben hasonlít, viszont jelentősen eltér azoktól. Mert míg a katolikusok maguknak szentelik a barkát, aztán hazaviszik és berakják a vázába, vagy éppen a bort, hogy aztán megigyák, vagy a lakásukat, hogy lakjanak benne, addig a bennszülöttek egymásnak szentelik az időt. Ülnek, nézik, néha megérintik egymást. Utaznak, olykor szeretkeznek vagy részegeskednek, aztán megint csak ülnek és néznek egymás szemébe. Mélyen és hosszan, ahogyan a turisták soha nem képesek, mert elfáradnak. A bennszülöttek tekintete ilyenkor nyitva van, bele lehet nézni. A turisták ezt szeretik is, mert odahaza soha nem néznek egymás csukott tekintetébe. De itt felkél a kíváncsiságuk, belenéznek hát egy-egy bennszülött tekintetébe, de nem látnak mélyre, és a retinától mindég visszafordulnak, de az ő számukra ez is jelentős élmény, és azt hiszik, valamit láttak. Aztán mikor hazamennek, el is mesélik. A többi turista pedig — turista otthon, az még nem bennszülött! — csóválja a fejét, irigykedik, és hitetlenkedik, és elhatározza, hogy jövőre ő is eljön megnézni. A bennszülöttek pedig befejezve vagy abba-abbahagyva tevékenységeiket, megint leülnek, és csak néznek egymás szemébe, néha hitelenkedve meg-megrázzák a fejüket, belefeledkezve egymás tekintetébe.
A szentelés a kívülálló számára félelmetes idő-töltéssel ér véget. A bennszülöttek, ahogy szentelik az időt, egyikük-másikuk szinte észrevétlenül elkezdi tölteni. És aztán egyre többen lesznek, akik csak töltik az időt, akik pedig még mindig szentelik, ezt nem veszik észre. És amikor már szinte valamennyi bennszülött tölti az időt és nem szenteli, akkor, ugyancsak szinte észrevétlenül — mert van, aki maga sem veszi észre, hogy már nem szentel, hanem csupán tölt —, befejeződik a hosszú évszak, kezdetét veszi a könnyű évszak, és a szertartás véget ér.