Rasszista utazások 7.

Megfigyeltem, hogy ha kelet vagy dél felől érkezem, sokkal szívesebben hallgatják a meséimet, de ha nyugat vagy észak felől, akkor hamarább elhiszik, amit mondok. Itt sem volt ez másként. Annak viszont, hogy a bennszülöttek gyanakvóak vagy barátságosak velem, a legkevesebb köze hozzám volt. Sokkal inkább a velem való találkozást megelőzően más idegenekről szerzett tapasztalataikhoz. Ahol hozzá voltak szokva a turistákhoz, először meg akarták nekem mutogatni, illetve el akarták nekem adni azokat a dolgokat, amiket a turisták szívesen nézegettek illetve vásároltak. Amikor kiderült, hogy nem turista vagyok, akkor kezdtek kérdezgetni, majd mesélni.

Akklimatizálódás

Nehéz évszak ötvenkilencedike
Megfigyeltem, hogy ha kelet vagy dél felől érkezem, sokkal szívesebben hallgatják a meséimet, de ha nyugat vagy észak felől, akkor hamarább elhiszik, amit mondok. Itt sem volt ez másként. Annak viszont, hogy a bennszülöttek gyanakvóak vagy barátságosak velem, a legkevesebb köze hozzám volt. Sokkal inkább a velem való találkozást megelőzően más idegenekről szerzett tapasztalataikhoz. Ahol hozzá voltak szokva a turistákhoz, először meg akarták nekem mutogatni, illetve el akarták nekem adni azokat a dolgokat, amiket a turisták szívesen nézegettek illetve vásároltak. Amikor kiderült, hogy nem turista vagyok, akkor kezdtek kérdezgetni, majd mesélni.A szigetlakókról sok mendemonda keringett, amíg a tudósok el nem kezdték tudományosan is megvizsgálni a bennszülötteket és az életterüket. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy megoldották a rejtélyeket, és elejét vették a találgatásoknak, hanem épp ellenkezőleg: a tudósok idegesek lettek, és meg akarták tiltani a mendemondák terjesztését, amíg megnyugtató tudományos magyarázatok nem születnek, ami érthető a részükről. Részben sikerrel is jártak, mert a mendemondák kiötlői és terjesztői olyan jól szórakoztak a tudósokon, hogy ezt követően inkább rájuk irányították a figyelmüket, és megfeledkeztek a mendemondákról. Ettől persze a tudósok még nem dolgoztak nyugodtabb körülmények között.
Én viszont eléggé nyugodt körülmények között dolgozhattam, ha nem számítom, hogy Krementz időnként felbosszantott az elméleteivel. Legutóbb például arról írt, hogy levelezni kezdett néhány kollégával — ezt aztán később kijavította, és úgy fogalmazott, hogy „tudóssal” — és vitába elegyedett velük a medvék rendszertanát illetően. Egyes tudósok — mint írta — úgy vélték, hogy a medvék rendszerbe foglalása nehéz feladat,[1] mert az egyedek színében, koponyaalkatában, a test méreteinek viszonyában nagyok az elváltozások. Mások úgy vélték, hogy a medvéknél a fajtaképződés valószínűleg még nem fejeződött be. Erre rögtön válaszoltam is neki, hogy ezt régóta jól tudjuk, ezért is foglalkozunk a lehetséges és valószínű medvék kérdésével, de mit akar ez ügyben a tudósoktól? Erre visszaírta nekem, hogy szerinte a barna színű medvék az igazi medvék, és hogy én hogyan látom ezt? Megnyugtattam, hogy én is így látom, de egyébként meg szíve joga mindenkinek, hogy a saját medvéjét tartsa igazi medvének, függetlenül nemcsak a színétől vagy a méretétől, de attól is, hogy létezik-e egyáltalán. Az nem úgy van, írta, és elkezdett magyarázni a fogazatról meg miegymásról, de ezt már végig sem olvastam, és egy darabig nem is válaszoltam neki. Na, akkor végre feltett egy óvatos kérdést, hogyan haladok a sziget megismerésével, úgyhogy kimásoltam neki pár feljegyzést a naplómból.

A szigetlakók nemcsak a fát munkálták meg, hanem a nehezebb és keményebb anyagokat is — ezekből szobrokat is készítenek, de erről majd később. Az elmúlt években feltűnően megszaporodtak köztük az erénykovácsok. Kezdetben csak a szükségből kovácsoltak, de ügyes mesterek és gyorsan tanulnak, úgyhogy ma már képesek úgyszólván bármiből erényt kovácsolni.
Szertartásaik is vannak, melyek még működnek, legalábbis én észleltem néhányat (ezekről is később), és vannak turisták is, akik tanúskodhatnának mellettem, de nem szívesen venném igénybe az efféle tanúságot. Egyszóval meggyőződhettem róla, hogy kultúrájuk van, de már csak kevés választja el őket attól, hogy civilizációjuk legyen.
A szigetlakók szeretnek mesélni, szeretik elmesélni az álmaikat, noha nem értik, és egymáséit sem értik meg, de szeretnek borzongani, és minden megborzongatja őket, ami titokzatos, és mindent titokzatosnak találnak, amit nem értenek.
Kevéssel hajnal előtt az egyik szigetlakó nyugtalan álmából felriadva kiment a szabadba. Kettőt-hármat lélegzett, mire körülnézett, de nem látott mást, csak a sötétet, és ettől meg is nyugodott. Egyedül vagyok — gondolta, és valóban egyedül volt. Állt és lélegzett, élvezte az egyedüllétet, és ahogy szokta, a sötétet is. Eszébe jutott, hogy fiatalkorában, amikor a szárazföldön egyetemre járt, egy ízben két társával felmásztak egy vár lábához egy éjjel. Mert hegyen épült a vár, és a szemük már úgy megszokta a sötétet, hogy valósággal kívánta, sőt nem is tudott meglenni nélküle. Hárman voltak, de a másik kettőből csak annyira emlékszik, hogy nem volt egyedül. Egyszóval mászták a várat, egyfelől mert igen szerették a sötétet, ha már szokták, másfelől meg mert nem tudtak nem mászni éppen akkor éjjel. Háromfelől őrök őrizték a várat éjjel-nappal, három kutyával.
Mire fölkapaszkodtunk, az őr ott állt a fal tetején, csizmája a szememmel szinte egyszerre ért a fal pereméhez — mesélte a szigetlakó később, nem csak nekem —, na szóval, felhúztam magam, az őr még segített is, nyújtotta a kezét, a kutya morgott, és az őr megkérdezte, „mit tett volna, ha nem állok itt?” „Hát semmiképpen nem kezdtem volna mentegetőzni” — felelte a szigetlakó.

_________________________
[1] Brehm: i. m.