Giovanni Pascoli L’Aquilone című verse után
Máshonnan, más időből fúj ma a szellő,
a mennyei kék ég felé tartja, verdesi
fehér szárnyát, egyre csak magasabbra,
hát persze, a papírsárkány! Ahogy akkor
délután mindannyian kivonultunk a vadrózsa-
sövény között, lemeztelenítve a tüskéket,
újra megálltam a berekkel szemben, fürkészve
a kék eget Anahorish felett, visszatérve
a földre, ahol felengedtük hosszúfarkú üstökösünket.
Most magasan lebeg, húz, megfordul, keresztbe
leereszkedik, felemeli magát, együtt száll
a széllel, amíg hangosan elsüvít felettünk.
Felemelkedik, kezemről, akár az orsóról
letekeredik a sárkány és akár egy száratlan
virágfej egyre magasabbra, messzebbre száll,
mellkasunkat feszítette a vágy, álltunk
ott, bámultuk, ahogy a sárkány szíve elrepül,
amikor a zsinór elszakadt és — lelkesen elvált —
a sárkány szabaddá, eggyé vált a széllel.
Nagypál István fordítása