És ostobább vagy perverzebb se igen lehetséges, mert minél többet tépelődöm, annál jobban érzem, hogy esetem nem nagyszabású, nem tragikus, nem démonikus, hanem szánalmasan banális, tökéletesen hétköznapi és lehengerlően kisszerű. Látom ilyenkor magam, a pitiáner spiclit, a középszerű írót, a sunnyogó melóst, a felkapaszkodott művezetőt, később diszpécsert, és Dosztojevszkij helyett is elszégyellem magam.
Bán Zoltán András: Keserű, Bookart, 2014, 82.