Ha ősz, akkor CineFest – Válogatás a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál nagyjátékfilmjeiből

Válogatás a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál nagyjátékfilmjeiből — Moklovsky Réka írása

Idén már a koronavírus járvány sem szabhatott gátat a CineFestnek, szeptember 10 és 18 között a nemzetközi filmfesztivál tizenhetedik alkalommal került megrendezésre a miskolci Művészetek Házában. 2021-ben a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Életműdíját Tony Gatlif francia rendező, posztumusz Életműdíját Jankovics Marcell rajzfilmrendező, az európai mozi nagykövetének járó díjat Daniel Olbrychski lengyel színész kapta, de több alkotó is elkísérte a filmjét, például a Red Rocket amerikai rendezője, Sean Baker, és főszereplője, Simon Rex. A nemzetközi versenyprogram nagyjátékfilmes kategóriájában tizenöt, a Kitekintő szekcióban nyolc produkciót mutattak be, ezekből válogatva készült az alábbi összefoglaló. A Műút novemberi print lapszámában további hét filmről, köztük négy díjnyertes alkotásról írt kritikám olvasható.

Az igazság bajnokai (Kitekintő szekció)

A 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Anders Thomas Jensen Az igazság bajnokai (Retfærdighedens ryttere) című alkotásával indult, melynél erősebb nyitányt nem is kívánhattunk volna. Az Oscar-díjas dán forgatókönyvíró-rendező visszatérő színészgárdával, Mads Mikkelsen, Nikolaj Lie Kaas és Nicolas Bro hármasával dolgozott, ismételten a műfaji határokat elmosva, mélységesen emberi témákat feldolgozva, filozófiai kérdéseket boncolgatva. Ennek a jellegzetesen skandináv hangulatú, sötét tónusú filmnek a konfliktusát egy vonatbaleset adja, melyben életét veszti Markus (Mads Mikkelsen) felesége. A férfi katonaként szolgál, utolsó telefonbeszélgetésükkor éppen azt közölte a nővel, hogy további három hónapot tölt majd a seregben, ám a tragédia után hazatér kamasz lányához. Mathilde (Andrea Heick Gadeberg) és ő teljesen másképp próbálják feldolgozni a történteket, az anyai közvetítés nélkül nehezen jönnek ki egymással. Ebben az állapotban találja őket Otto (Nikolaj Lie Kaas), a mindenben ok-okozati összefüggést felismerő statisztikaguru, aki aznap szintén a vonaton utazott, és az ütközést azért élte túl, mert másodpercekkel korábban átadta a helyét Markus feleségének. Nyomozásban, „bizonyítékgyűjtésben” jártas barátai, Lennart (Lars Brygmann) és Emmenthaler (Nicolas Bro) segítségével előáll az elméletével, mely szerint nem baleset történt, hanem merénylet: a címbéli „Az igazság bajnokai”, egy maffiabanda ellen készült vallani egy férfi, aki így nem sokkal a tárgyalás előtt életét vesztette. Ezzel olyan bosszúhadjárat indul el, mely az irtózatos rombolás és pusztítás közepette is képes építeni, ezeknek a furcsa, komikus, esendő kitaszítottaknak a sorsát jobbra fordítani, lelki sebeit begyógyítani, őket igazi csapattá, sőt családdá kovácsolni. A fanyar humor, a meglepő fordulatokból kibontakozó abszurd, sokszor erőszakos és akciódús jelenetek az emberi létállapot körül forognak, melyhez hozzátartozik a szülői és baráti kapcsolódás és szeretet, a gyász, a felfoghatatlan események megmagyarázására, az elrejtett értelem felfedésére irányuló törekvések, melyek megrendítő, hosszú ideig velünk maradó filmélményről gondoskodnak, és amely nagyban a kiváló karakterépítésnek és az ehhez méltó színészi játéknak köszönhető.

Természetes fény (Kitekintő)

Ha egy szót kellene találnom, mely a legkifejezőbben körül írja a Természetes fényt, az „atmoszférikust” választanám. Majdhogynem fizikai élményben részesülünk; a katonákkal együtt süllyedünk a sárba, beszívjuk a lovakból áradó nedves levegőt, a szemünk apránként hozzászokik az alacsonyan járó nap szűrt fényéhez. Szőr, bőr, hús és csont, vér és veríték – igaz ez az állatokra és az emberekre egyaránt. A Lettország mocsaras vidékén, a lehető legautentikusabb körülmények között, amatőr szereplőkkel forgatott filmet nézve csaknem tapintani tudjuk az alakulat valóságát képező anyagokat, vizuális benyomásainkat pedig hangok, zajok, zörejek gazdagítják – a Saul fiában közreműködő Zányi Tamás munkája nem az egyetlen, ami eszünkbe juttathatja Nemes Jeles László alkotását. A CineFesten a zsűrizésben részt vállaló Nagy Dénes első filmesként példátlan módon elnyerte a Berlinale Ezüst Medve-díját. Az azonos című Závada Pál-regény részletei nyomán készült film valóban precíz technikai tudásról és határozott elképzelésről árulkodik. A hangsúly annak a II. világháborús helyzetnek az ábrázolásán van, melyben a magyar katonák egy részének az volt a feladata, hogy a partizánok ellen küzdve biztosítsa a hátországot, nem a történtek értelmezésen, értékelésén. Nem ismerünk meg komplex jellemeket és kapcsolatokat, a konfliktusok híján vannak valódi feszültségnek; ezek helyett végeláthatatlan fásultságnak, kiüresedettségnek, a háborús létállapotnak vagyunk a tanúi. Hiába tapad rá Dobos Tamás kamerája az embersége megmaradt darabkáját őrizgető Semetka (Szabó Ferenc) alakjára, hiába látjuk a nyomorgó falusiak megpróbáltatásait, érzelmileg kevéssé vonódunk be, ami pedig elvárható lenne egy ilyen témát feldolgozó filmtől. A rendezői szándéknak megfelelően lassan derül ki, miről is van szó, amivel nem is lenne probléma, csakhogy a világossá váló cselekmény nem feltétlenül bír kellő megtartó erővel a szélesebb közönség számára.

Blue Bayou

Alicia Vikander (left) stars as „Kathy” and Justin Chon (right) stars as „Antonio” in BLUE BAYOU, a Focus Features release. Credit : Focus Features

New Orleans mocsárvidékén, sínek melletti családi házban, tetoválószalonban és motorműhelyben járunk, a színek harsányak, élesek, csak a meghitt pillanatokat festi meg melegebb, finomabb árnyalatokkal az alkonyat. Antonio LeBlanc (Justin Chon) amerikainak vallja magát, kiskorában fogadták örökbe, innentől kezdve az Egyesült Államokban él, sokan mégis az idegent látják benne, akinek ráadásul priusza van. Tetováló állásából nehezen tudja eltartani közös gyermekükkel terhes feleségét, Kathyt (Alicia Vikander), és a nő előző kapcsolatából született Jessie-t (Sydney Kowalske), akire a sajátjaként tekint, és aki rajongva viszontszereti őt. Egy véletlen találkozás a kislány édesapjával, a rendőr Ace-szel (Mark O’Brian) és rasszista, erőszakra hajlamos társával, Dennyvel (Emory Cohen) rosszul sül el: Antonioról megállapítják, hogy illegálisan tartózkodik az országban, és a törvénnyel való összetűzései miatt vissza kell térnie Koreába. A maradásért folytatott küzdelem során Antonio kénytelen szembenézni traumatikus múltjával, vérszerinti és örökbefogadó anyjával. Belső utazásán társa lesz egy haldokló nő, a vietnámi származású Parker (Linh Dan Pham), akinek köszönhetően sokat tanul ázsiai örökségének felvállalásáról, életről és elengedésről. Chon forgatókönyvíróként, rendezőként és színészként is tudja, mikor kell erőt alkalmazni, és mikor van ideje a gyengédségnek. Felhívja a figyelmet az ázsiai-amerikai emberek által nap mint nap elszenvedett igazságtalanságokra, az előítéletekből származó megaláztatásokra, a rendőri túlkapásokra. Együttérzéssel közelít a rendszer által cserbenhagyott, örökbefogadott, de állampolgárságot nem kapott, időközben felnőtté vált gyerekek deportálásának témájához, ezzel egyidőben felismeri, hogy mindezt úgy tudja közel hozni a nézőhöz, ha egy ember, egy család drámájába építi bele. A Blue Bayou elsősorban a LeBlanc családról szól; arról, hogy nem szükséges a vérségi kötelék, ha ők egymást választják, és elköteleződnek a feltétel nélküli elfogadás, megértés és szeretet mellett – márpedig Antonio és Kathy együtt valódi otthont teremtenek a gyermekeiknek. A film nem állítja be a férfit árral szemben úszó, végül úgyis minden akadályt legyőző hősnek, helyette megengedi neki, hogy megsebzett legyen, küszködjön a gyökértelenségével, a kenyérkeresés kötelességével, és ugyan jószándéktól vezérelve, de hibákat kövessen el. Érezzük, hová száguldunk, hogy ennek egyszerűen nem lehet boldog vége, a finálé mégis letaglóz minket és összeszorítja a torkunkat, mely nagyban a zsigeri, egymásra érzékenyen reagáló színészi játék érdeme.

Stillwater

Bill Baker (Matt Damon) elhagyja az otthonát, Stillwatert, és kikecmereg az állóvízből is, amivé az élete változott. A férfi minden pénzét marseille-i utazásokra költi, itt raboskodik a lánya, Allison (Abigail Breslin), egy olyan gyilkosság miatt, amelyet állítása szerint nem ő követett el. Egyik látogatásakor Allison megkéri, hogy juttasson el egy levelet az ügyvédjéhez; célba is ér az üzenet, ám Leparq (Anne Le Ny) nem hajlandó holmi pletykára alapozva újfent nyomozásba kezdeni, így Bill a saját kezébe veszi az ügyet. Nem ismeri a várost, a nyelvet, a szokásokat, anyagi forrásai korlátozottak, de mindent megtenne a lányáért, aki több év elteltével sem nyugodott bele az ítéletbe, és a családja felé mutatott látszat ellenére nagyon nehezen viseli a bebörtönzöttséget. A segítség nem várt irányból érkezik: Bill megismerkedik egy kislánnyal, Mayával (Lilou Siauvaud), és őt egyedül nevelő édesanyjával, Virginie-vel (Camille Cottin). A nő először a kísérője és tolmácsa lesz az Allison lakótársa-szerelme haláláért felelősnek gondolt Akim (Idir Azougli) nyomait felderítő utakon, később Bill beköltözik az otthonukba, és ahogy az életükbe, úgy a szívükbe is beengedik egymást. Az amerikai olajfúró munkás és a francia színésznő jobban nem is különbözhetne: előbbi magának való, szófukar és meglehetősen merev, amíg az utóbbi vibráló, élettel teli, a világ felé nyitott, társasági ember. Ez a két eltérő háttérrel, világnézettel, mentalitással bíró személyiség mégis képes kapcsolatot teremteni. Bill és Maya kötődése, ha lehet, még különlegesebb: a játékos felszín alatt megható, ahogy keresik és megtalálják egymásban azt, ami hiányzott nekik. Bill tanulni kezdi a francia nyelvet, egyúttal egy másfajta életmódot is; talán őt éri a legváratlanabbul, hogy feloldódik, magára lel az új közegben. Végre úgy érezheti, tartozik valahová, valakikhez. A 2015-ös Spotlight: Egy nyomozás részletei című filmjével Oscar-díjat szerzett Tom McCarthy a Stillwaterben a műfajokat ötvözve mondja el bűn, vezeklés és megváltás történetét. Bill nem mintaapa és nem is hős. Az út, amelyet a film elejétől a végéig megtesz, a jóvátételé – félreteszi az igazságot és az erkölcsöt, a gyermeke boldogságát választja a sajátja helyett, mert úgy érzi, tartozik neki ezzel, és legfőképpen, mert történjen bármi, szereti őt. Bill már eleve nem az az ember, akire Allison emlékszik, leszámolt a függőségével, megtalálta a hitét és keményen dolgozik, de a Marseille-ben töltött hónapok még tovább formálták, alakították. McCarthy rendezése képes gyomorszorító feszültséget teremteni a krimi-thriller narratívában, a családi dráma tekintetében érzékenységről tesz tanúbizonyságot, miközben a társadalmi-kulturális-politikai kérdésektől sem riad vissza, legyen szó akár az idegengyűlöletről, akár a fegyvertartásról. Damon alakítása a kevesebb néha több elvet tartja szem előtt; Siauvaud ígéretes fiatal tehetség, akire érdemes figyelni a jövőben. Érdekes egybeesés, hogy Az igazság bajnokai, a Külön falka és a Blue Bayou után a Stillwater is egy, pontosabban kettő apa-lánya kapcsolatot tesz meg tárgyául.

Zűrös kettyintés, avagy pornó a diliházban

A 2021-es Berlinale Arany Medvével kitüntetett fődíjasa meghökkentő és elgondolkodtató alkotás, azonban többször átlépi a jóízlés határát. A közönségesség és az efajta humor mindig magával hordozza annak a kockázatát, hogy kőkemény társadalomkritika helyett öncélú polgárpukkasztásként tűnik fel. A Zűrös kettyintés, avagy pornó a diliházban (Babardeala cu bucluc sau porno balamuc) tényleges pornójelenettel indul: meztelenséggel, trágár beszéddel, orális szexszel, korbácsolással és behatolással. Ez a házifelvétel kerül fel akaratlanul az internetre, ahonnan hamarosan hozzáférnek Emi (Katia Pascariu) munkahelyén is; a középiskolai történelemtanárnak szülői értekezleten kell elszámolnia „erkölcstelenségével”, hogy azután határozzanak a sorsa felől. Radu Jude román forgatókönyvíró-rendező három fő részre osztott filmjének első szakaszában Emi a koronavírus járvány idején Bukarest utcáit járja, a felbolydult szülői közöséggel való szembenézés előtt hétköznapi ügyeit intézi. Lesújtó képet kapunk a városról és lakosairól: a zsúfolt, zajos utcákon az emberek szinte képtelenek az együttélésre, nincsenek tekintettel egymásra, nem tudnak szót érteni, a maszkviselés és kézfertőtlenítés közepette mintha minden eddiginél frusztráltabbak, türelmetlenebbek, agresszívabbak lennének. A második egységben, ellépve a nő drámájától, mégis annak kontextust adva, egy szótárt pörgetünk végig: az ábécé összes betűjéhez társítanak egy fogalmat, melyet a legkülönbözőbb képekkel, zenékkel, felvételekkel, feliratokkal „magyaráznak el” nekünk, a játékosságot és az elméletiséget iróniával keverve. A harmadik fejezetben a „tárgyalást” követjük végig; eltérő meggyőződések, érvek és ellenérvek csapnak össze, túllépve a konkrét eset határain. A szexvideó néha már csak ürügynek tűnik arra, hogy oktatás, politika, történelem, vallás stb. kérdéseit megvitathassák. Az ellenséges légkörben tiszteletnek, megértésnek, elfogadásnak helye nincs, a szóbeli durvaság fizikaiba csap át. Két, számomra a vitából rendkívül hiányzó szempont, érv, hogy egy kivételtől eltekintve miért viselkedik minden szülő úgy, mintha tőle idegen lenne a szexualitás, illetve annak a jelenségnek a konstatálása, hogy a nők szexuális élete súlyosabb megítélés alá esik, mint a férfiaké (a filmbéli vizuális és verbális megjelenítés egyaránt ezt mutatja). Összességében a Zűrös kettyintés, avagy pornó a diliházban túlmutat Románián, de még Kelet-Európán is, fájdalmasan reális képet festve emberi viszonyainkról, mindennapjaink valóságáról – időnként magáról megfeledkezve, túlzásokba esve.

Kilakoltatás

Fazekas Máté Bence forgatókönyvíró-rendező nagyjátékfilmes debütálása, a Külön falkához hasonlóan a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával megvalósult Kilakoltatás a dráma és a komédia határán egyensúlyoz: egy bírósági végrehajtó (Orosz Ákos) első önálló ügyét mutatja be, mely a vártnál körülményesebben zajlik le – finoman fogalmazva. A nyugdíjas néni (Nagy Mari) ugyanis nem hajlandó elhagyni és átadni másoknak az otthonát, inkább felrobbantaná azt, így egyre többen és többen jelennek meg a budapesti kertvárosi háznál: rendőrök, tűzoltók, sintér és állatkerti gondozó, túsztárgyaló, még a katasztrófavédelem is. A kerítés külső és belső oldalán is egy mindenre elszánt ember áll: Richárd be akarja bizonyítani saját magának és az édesapjának, akinek a nyomdokaiba lép, hogy alkalmas erre a munkára; Ilona néni számára nincs más, mint a kertesház, a kutyák és a remény, hogy Londonban élő fia, aki ebbe a lehetetlen helyzetbe keverte, hazatér és törleszti az adósságát, megmentve őt az utcára kerüléstől. Fazekas a kicsit és a nagyot, az egyénit és az általánost keveri; betekintést nyerünk a mindent irányítani akaró apa (Znamenák István) és gyermekei, a megfelelési kényszerrel küzdő Richárd, és húga, a lázadó Vera (Mészáros Blanka) családi dinamikájába, ugyanakkor a bank, a bíróság, a végrehajtó cég és a rendvédelmi szervek működésébe, a mai magyar valóságba is, ahol mindig van egy felsőbb szint, egy nagyobb hatalom, még egy főnök, akihez fordulhatunk, ha az ügy kényessé válik. A film ügyesen játszik azzal, ahogyan a karaktereket bemutatja, majd megváltoztatja a róluk kialakult véleményünket. Például Veráról kiderül, hogy nem pusztán dacból szervez élőláncot tiltakozásként a kilakoltatás ellen, önkéntes munkája valódi életcél: hamarosan New Yorkban kezdi el írni doktori disszertációját, melynek ez lesz a témája. A szelíd, elvarázsolt járőrről (Láng Annamária) pedig megtudjuk, hogy álmait követve a rendőrségi állást madárgyűrűzésre cseréli. A kisebb szerepekben is olyan ismert nevek tűnnek fel, mint Trill Zsolt, Török-Illyés Orsolya és Péterfy Bori. A létező problémát feldolgozó, szatirikus hangvételű Kilakoltatás éppen az érzelmi csúcspontnak szánt jelenetnél, Richárd pálfordulásánál kezd botladozni, hogy a zárójelenettel – melynek nem vet véget a stáblista megjelenése – ismét magára találjon: roppant kifejező, ahogy Ilona néni házát egy újdonsült házaspár veszi izgatottan birtokba.

Red Rocket

Hollywood és Florida után Sean Baker Texas Citybe „költözött”, ez a Red Rocket főhősének, Mikey Sabernek (Simon Rex) a szülővárosa, ahová pornószínész-karrierje kifulladása után visszatér. Váratlanul bekopog elhidegült felesége, egykori kollégája, Lexi (Bree Elrod) ajtaján, aki az anyjával, Lillel (Brenda Deiss) él együtt. Zord a hangulat, a nők mégis befogadják, azzal a feltétellel, hogy segít a ház körüli teendőkben, és rendszeresen fizeti a lakbért. A középkorú férfi több helyen, több munkakörben is próbálkozik, de állásinterjúin sorra kudarcot vall, miután kiderül, hogy egyedül a szexiparban szerzett tapasztalatot, így kénytelen drogterjesztéssel megkeresni a lakbérre valót. Egy fánkozóban találkozik a tizennyolcadik életévét heteken belül betöltő Strawberryvel (Suzanna Son), egy ártatlannak tűnő, igazából könnyűvérű vöröskével, akinek a megszállottjává válik. Eltökélt célja rávenni a lányt, tartson vele Los Angelesbe, ahol ők ketten meggazdagodhatnak abból, amit a legjobban szeretnek: a szexből. Mikey, bár őrzi a sármját és ügyesen bánik másokkal, épp olyan mérgező, mint a történetének hátteret adó olajfinomítókból áradó füst. Nagyra nőtt gyerek, önző és manipulatív, nem tudja, de nem is akarja az életét valami hasznos, értelmes dologra fordítani. A Red Rocket képkockáin csupa ellenszenves, sőt visszataszító figurát ismerünk meg, az iparváros lecsúszott, elszegényedett alakjait, akik alkohollal és drogokkal igyekeznek tompítani semerre sem tartó életük miatt érzett keserűségüket. Az árulkodó cím (a red rocket [vörös rakéta] kifejezést a kutyák erekciójára használják) és nevek (a Saber [kard] és a Strawberry [eper] is meglehetősen pornográf hangzású) egy olyan kulturális-társadalmi közegre utalnak, mely tovább bővíti Baker sajátos filmes világát, az amerikai álom leleplezésére tett kísérleteit. A kis stábbal, kis költségvetésből létrehozott projekt hitelességéhez hozzátartozik a zenei videókat idéző képi világ és az amatőr szereplők alkalmazása, nem beszélve Mikey megszemélyesítőjéről: a filmben egyébként remekül helytálló Simon Rex a kilencvenes években a modellkedés mellett maszturbációs videókat készített.