Search Results for Málik Roland

A mű álom, az álom pedig keresés. És aki keres, nincs megelégedve a világgal. Az kést hord a szívében.

Látomásos, költői próza Málik Rolandé, a mágikus realizmus egy magyar, sőt borsodi változata. Árnyék- és fantáziavilág vasból, alkoholból és melankóliából. A szürreális szemléletmód nem mond ellent a radikális őszinteségnek, nyelvi pontosságnak és írói tudatosságnak.

A halált figyelte mindig, semmi mást, de mégis úgy tudta megszerettetni a verseiben az életet, mint senki más. Ámult. Ámulva élt. Kapcsolatot tartott a Titokkal. És a versei átélhetővé teszik ezt az ámulatot: szerelmessé teszi olvasóját az életbe. Azt hiszem, ő tudta, mi az, hogy boldogság. Nem látomásai voltak, hanem egyetlen látomás volt az élete. Írt az életével és a halálával is. Pedig igazából nem is írt, hanem beszélt. Csak úgy elmondta. Szinte könnyedén. És abban, ahogy beszél, ott van Ady bibliás magabiztossága, Krúdy boros bolyongásai, József Attila utolsó verseinek a pokoli tudása, Pilinszky misztikája, Horatius derűje és Szent Ferenc humora. Bizony, ez mind. Aki majd olvassa ezt a könyvet, meg fogja látni, hogy ez mégis milyen végtelenül egyszerű. Csak egy beszélgetés egy kocsma előtti asztalnál, októberi napsütésben.

Én már semmin sem csodálkozom. Legalábbis ami hajdani miskolci társaságunkat illeti, egy irodalmi szalon közönségét, amely közösség tagjairól sorra derül ki, hogy jobbnál jobb költők, írók lettek. Pandora szelencéje kinyílt, és Borsod szomorúsága kiáradt a magyar költészetbe. Így az üstökösszerű pályát befutott Málik Rolandnál, ő írta egyik versébe e kötet szerzőjéről: „Öcsémuram, / egyszem Dénes, / vérem a figyelemben, / […] / ócska gitároddal / ma merre pengeted / a teng-leng életet?” Hát igen, az egykor menthetetlennek feltűnő fiatalember azóta megállta a helyét mint gitáros-énekes, zeneszerző-dalszövegíró, és ez a kötetösszeállítás a bizonyság arra, hogy költőként is. Fő témái az élet szélső helyzetei, pontosabban ahogyan azok a mindennapisággal találkoznak, ötvöződnek. Sűrű szövésű, veretes versei „tűzkalitkák”, álomcsapdák. Különös seregszemle az övé, szenvtelen számbavétel, megvesztegethetetlen pókerarc. Mint versének hadifoglya, akit „lehetetlen rajtakapni, / mikor csepegtet mézet / meghurcolt élete egyetlen, / óriási mondatába.” Papp Dénes költői világának jelmondata lehetne, amit dalszövegéből idézek: „…ha nem akartad a halált, / sosem éltél igazán.” (Nyilas Atilla)